Egyszer csak átnyúlt az asztal felett, és megmarkolta a mellemet. Aztán visszahúzta a kezét. Először csak ültem döbbenten, aztán rábámultam, és megkérdeztem: ’Megőrültél?’ Vigyorogva azt mondta: “Csak megnéztem, hogy kosaras melltartót viselsz-e, már ez is baj?” Sürgősen másik munkahely után néztem.

1. A szexuális zaklatás definíciója

A szexuális zaklatás fogalma azt a magatartást igyekszik meghatározni, amelynek során valaki a nemi hovatartozása miatt szenved el zaklatást. 

Jelenleg a szexuális zaklatásnak két fajtáját különböztetjük meg. Az egyik az ún. utcai, köztéri, tömegközlekedési eszközökön, szórakozóhelyeken stb. elkövetett nemi alapú zaklatás, melynek gyakori formája járműveken történő fogdosás (“tapizás”), az utcán gyakran hallható “utánafütyülés”, az ún. “utcai, éttermi beszólások”, a “megbámulás”, stb. Az ilyen zaklatást általában idegenek követik el, és a helyzetből adódóan általában röviden zajlik le. Ennek megfelelően általában kevésbé káros hatást gyakorol az elszenvedőre, de hatása így sem elhanyagolható (ld. 4. pont).

A szexuális zaklatás másik fajtája – mellyel e cikkben bővebben foglalkozunk – a munkahelyi szexuális zaklatás. A munkahelyi szexuális zaklatás jellemzően hosszabb időn át folyik, és ismerős kolléga, ügyfél, illetve, bár ez a nevéből nem derül ki, oktatási intézményben tanár is elkövetheti. Hatásairól a későbbiekben részletesebben lesz szó, de annyit már itt is érdemes megállapítani, hogy – a nemzetközi felmérések szerint – mind az elszenvedő, mind a társadalom tekintetében hosszantartó károkat okoz. 

A szexuális zaklatást ma már egységesen a nemi alapú diszkrimináció egyik fajtájának tekintik, mely “magában foglalja az olyan szexuálisan meghatározott nemkívánatos viselkedést, mint pl. a testi kontaktus és közeledés, a szexuális színezetű megjegyzések, pornográf képek mutatása, szexuális jellegű követelések akár szóban, akár tettekkel. Az ilyen viselkedés megalázó lehet, egészségügyi problémákat okozhat és a biztonságérzet megrendüléséhez vezethet; diszkriminatív, amennyiben a nő okkal feltételezheti, hogy ha visszautasítja, akkor hátrányos helyzetbe kerül foglalkoztatása, felvétele, vagy előmenetele szempontjából, vagy hogy emiatt ellenséges munkahelyi légkör alakul ki körülötte”. A szexuális zaklatásnak ez az idézett definíciója többé-kevésbé alapját képezi annak a meghatározásnak, melyet a világ különböző országaiban jelenleg használnak, ahol e jelenséget jogi szabályozás tárgyává tették egyáltalán. E meghatározást a Nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának eltörléséről szóló ENSZ egyezmény (CEDAW Egyezmény 1979) alapján létrehozott ENSZ Bizottság (CEDAW Bizottság) alkotta 1992.-ben. A Bizottság a definíciót a 19. sz. Általános Ajánlásában helyezte el, amely a nők elleni erőszak különböző fajtáinak diszkriminatív voltáról szól.  A fenti definícióból kitűnően tehát az ENSZ – és nyomában az Európai Unió, valamint az egyes országok – értelmezésében a szexuális zaklatás a nők elleni erőszak egyik fajtája, mely nemi alapon diszkriminatív, így sérti a nők és férfiak között egyenlőséget, és amely különböző magatartásokkal (nem csupán szexuális szolgáltatások követelésével) is elkövethető. Ezeket a lényeges pontokat a továbbiakban részletesen megvizsgáljuk.

Bár a szexuális zaklatás fogalma már a hetvenes években megszületett, e magatartást még az emberi jogokra érzékeny országokban is csupán a nyolcvanas évek legvégén, a kilencvenes évek elején kezdték jogilag hatékonyan szabályozni. S bár a fogalmat magát meg kellett alkotni – a “szexuális zaklatás” tehát egy ún. műszó, olyasmi, mint a 19. század elején, a magyar nyelvújítás idején született “tanár” szó, amely a tanítás és az árasztó szavak összevonásából született –, a nők ezzel kapcsolatos tapasztalatai azóta és annyiban részei a nők életének, amióta és amennyiben a nők a magánszférából egyáltalán kijutottak a közszférába. A túlnyomórészt nők által elszenvedett (ld. 2. pont) szexuális zaklatás meghatározása, és elismertetése tehát egy olyan folyamat eredménye, melynek során a női jogi mozgalmak a nők addig rejtve maradt sajátos tapasztalatait az általános tudás, a tudományos vizsgálódás és a jog világába emelték. E sajátos tapasztalatok pedig azért voltak fontosak, mert mint látni fogjuk, a szexuális zaklatás súlyos személyes és társadalmi következményekkel jár.

Éppen a szexuális zaklatásnak (és más, a nők elleni erőszak körébe eső magatartásoknak) a jogi sorsa, társadalmi megítélésének változása is bizonyítja tehát, hogy érdemes önállóan is definíciókat alkotni, hiszen a nemek közötti egyenlőtlenség és az ilyen egyenlőtlenség jogi megítélése változékony és változtatható. 

2. A szexuális zaklatás statisztikai adatai

E jelenség a széleskörű nemzetközi felmérések és kutatások alapján elsősorban nőket érint. Az Európai Unióban utoljára 1998.-ban készült ezzel kapcsolatos felmérés, mely azt mutatta, hogy a nőknek 30-50%-át, a férfiaknak 10%-át éri szexuális zaklatás a munkahelyén. A felmérés során az egyes uniós országokban nagymértékű eltérés volt tapasztalható: egyes országokban a nők mintegy 70-80%-a számolt be ilyen tapasztaltról. Ez az eltérés valószínűleg főként az adott országokban a társadalmi nemi szerepekről vallott általános felfogásnak, valamint a szexuális zaklatás elleni hatékony jogorvoslati lehetőségek rendelkezésre állásának a következménye. 

Amennyiben az utcai, járműveken, szórakozóhelyeken, éttermekben, stb. történő, szexuális zaklatást is a vizsgálatba vonjuk, azt találjuk, hogy szinte nincs olyan nő, akit már 18 éves koráig ne ért volna ilyen, nemi alapú zaklatás. 

3. Tévhitek és tények a szexuális zaklatásról

A szexuális zaklatásról számos tévhit van forgalomban, melyeket érdemes áttekinteni. Egyrészt azért, mert a tévhitek gyakran olyan mélyen beépülnek, hogy maguk az elkövetők és az elszenvedők is osztják azokat, másrészt azért, mert a tévhiteket cáfoló tények nagyban hozzásegíthetnek mindenkit ahhoz, hogy felszámolja a szexuális zaklatást a saját környeztében. 

Tévhit: A szexuális zaklatás lázas üldözése megöli a munkahelyi romantikát

Tények: A nemzetközi tapasztalatok szerint nem beszélhetünk a szexuális zaklatás lázas üldözéséről. Ellenkezőleg, egy nagymértékben látens (titokban maradó) jelenségről van szó, mely csak az esetek töredékében kerül felszínre, kivizsgálásra még kisebb arányban, a szexuális zaklatás ügyekben hozott elmarasztalások száma pedig még ennél is csekélyebb. A főként amerikai híres esetek állandó emlegetése eltereli a figyelmet arról, hogy szinte nincs olyan munkahely, ahol nem fordulhat és fordul elő szexuális zaklatás, ami a nőknek, mint a fenti statisztikákból kiderül, akár 80%-át s érintheti. Szintén a nemzetközi tapasztalatok bizonyítják, hogy minden dolgozó nagyobb biztonságban érzi magát, ha a munkahelyén vannak a szexuális zaklatásra vonatkozó irányelvek és eljárási szabályok, valamint az ezek alapján kialakult kölcsönös tisztelet, mivel éppen ezek biztosítják azt, hogy a szexuális zaklatást meg lehessen különböztetni a valódi partnerkapcsolatra irányuló kezdeményezéstől.

Tévhit: Szexuális zaklatást a kiéhezett férfiak/nők követnek el, akik nem tudnak partnerhez jutni. 

Tények: A zaklatók jellemzően nem egyedülállók, hanem van állandó partnerük/házastársuk. A szexuális zaklatás továbbá olyan, általában az egyenlőtlen viszonyokat kiaknázó magatartás, amely az elszenvedőjét megalázza és ellehetetleníti, így attól kizárólag az remélhet szexuális jellegű “élményt”, akinek éppen az ilyen egyenlőtlenség okoz élvezetet. A szexuális zaklatással az elkövető azonban jellemzően nem valamiféle szexuális kielégítetlenséget próbál orvosolni, hanem dominanciáját, a másik személy feletti hatalmát igyekszik bizonyítani, megalapozni vagy megtartani.

Tévhit: Szexuális zaklatást csak bizonyos (pl. szakképzetlen) férfiak/nők követnek el, vagy csak bizonyos munkahelyeken (pl. gyárakban, kórházakban, stb.) követnek el, rendes munkahelyen nem. 

Tény: Szexuális zaklatást minden munkahelyen elkövetnek. Mivel ez jellemzően olyan magatartás, amely gyakran kötődik munkahelyi hierarchiához, kétségtelenül ismertebb felettes-beosztott viszonylatban, de egyes kutatók szerint gyakoribb az azonos rangban dolgozók között. Hasonlóképen ismert, hogy szexuális zaklatást minden munkakörben dolgozó személy elkövethet, teljesen függetlenül képzettségétől és nagyjából függetlenül a beosztásától is. A hierarchiában felfelé irányuló zaklatás valóban ritkább, de az sem kizárt. 

Tévhit: A szexuális zaklatás oka a nők kihívó magatartása, “szexis” öltözködése.

Tények: Szexuális zaklatást bárki elszenvedhet, az elszenvedők közt minden féle és fajta nő megtalálható teljesen függetlenül attól, hogy az uralkodó szépségideál vagy erkölcsi normák szerint csinosan öltözködik-e, vagy sem, visszahúzódóan viselkedik-e vagy sem. Számos munkahelyen ráadásul előírás olyan ruházat viselése, amely máshol már túlzottan kihívónak minősülne (ilyen pl. a vendéglátóiparban gyakran kötelezően előírt miniszoknya), vagy olyan öltözék, amelyet egyesek egyszerűen kihívónak érzékelnek (mint pl. a menedzsmentben, vagy a médiában szokásos egyes ruházatok vagy ruházati kellékek). Egyes munkakörökben az öltözködés megválasztása a dolgozók részéről egyáltalán nem lehetséges, mégis vannak, akik pl. egy orvosi vagy ápolónői köpenyt is kihívónak érzékelnek. Az, hogy ezek közül az elkövető mit és miért érzékel kihívónak, meglehetősen önkényes. Ez a tévhit továbbá figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a zaklató maga dönt arról, kit kíván zaklatni, így nem tételezhető fel, hogy a szexuális zaklatás kiindulópontja az elszenvedő magatartása vagy ruházata volna. Ugyanolyan ruhában levők között is valószínűtlen (és meglehetősen ritka), hogy egy osztályvezető egy vezérigazgatót kísérelne meg zaklatni. A zaklatás egy olyan norma megsértése, mely az azonos munkahelyen dolgozók közti emberi tiszteletet és megbecsülést tekinti a munkavégzés alapjának, és e sérelemmel az egyenlő munkakörülményeket aláássa.

Tévhit: Szexuális zaklatás nem is létezik, a nők egyszerűen félreértik az udvarlást. E tévhit enyhébb változata: Ez egy kommunikációs probléma.

Tények: Figyelembe véve, hogy a zaklatás elszenvedői rendszerint enyhébb esetben megalázva, semmibe véve érzik magukat, súlyosabb esetben félnek és erősen traumatizálódnak, ha egyáltalán állítható valakiről az, hogy félreért valamit, az a zaklató. A zaklatás elszenvedői rendszerint pontosan tisztában vannak azzal, hogy zaklatják őket, és bár előfordul, hogy e zaklatásnak különböző okokból (egzisztenciális kényszer, szégyen, zavarban levés, bizakodás abban, hogy akkor a zaklatás abbamarad, stb.) engednek, az ilyen kapcsolat rendszerint nem mutatja az egyenrangú kapcsolat jegyeit. A zaklatónak rendszerint szintén nincsenek kétségei azzal kapcsolatban, hogy amit tesz, az a hatalmának valamifajta fitogtatása. A szexuális zaklatás jellemzően tudatos magatartás abban az értelemben, hogy a zaklatónak a zaklatás számos fázisában általában rendelkezésére áll valamely információ arról, hogy a viselkedése nem kívánatos, vagy legalább is zavarba ejtő, ám inkább az ilyen információ figyelmen kívül hagyását választja.

Tévhit: A szexuális zaklatás nem jellemző, a nők ezzel csak vádaskodnak.

Tények: A statisztikák és a látencia azt bizonyítják, hogy a nők a megtörtént esetek legnagyobb részében nem fordulnak ezzel a problémával sehová, a legkevésbé jogi útra. A szexuális zaklatás igen gyakran történik tanúk nélkül, így a zaklatott személynek a gyakran emlegetett “egy állítás – egy tagadás” helyzetben kellene megvédenie álláspontját. Tekintettel arra a nagyon is általános női tapasztalatra, hogy az ilyen helyzetekből sok jó nem szokott származni a zaklatás elszenvedőjére nézve, nemzetközi tapasztalatok szerint azok az esetek, amelyek felszínre kerülnek, nagy többségükben valóban megtörténtek. (És, mint tudjuk, azoknál jóval több.)

Tévhit: Nem kell neki jelentőséget tulajdonítani, mindenki túléli.

Tények: A szexuális zaklatást az esetek túlnyomó többségében az áldozat valóban túléli. Az adatok azonban arra mutatnak, hogy ez a jelenség olyan súlyos pszichikai, fizikai és társadalmi hatással jár, amely miatt nem szabad, és nem is érdemes bagatellizálni. Az e tévhitet cáfoló tényeket ezért külön részben mutatom be.

Tévhit: Fel kell jelenteni, és majd elítélik.

Tények: Ld. a jogi kérdésekkel foglalkozó fejezetet.

4. A szexuális zaklatás pszichés, fizikai, gazdasági és társadalmi hatásai  

Nem hiszem el, hogy minden pasi azt gondolja, hogy csak úgy megbámulhat. Már nem tudom, merrefelé menjek haza. A szomszédos telken építkeznek, és nem tudok úgy hazamenni, hogy ne fütyüljenek utánam, ne szóljanak be, trágár szavakat kiabálnak utánam, és ajánlatokat tesznek. Mi van rajtam, ami ennyire feltűnő? Utálok arra menni, de nincs másik bejárat. (Kati, 16 éves)

A Moszkva téren járok haza, tegnap hazafelé menet egy fehér Volvóból egyszer csak rám ordított valaki, hogy “de jó kis kurva vagy, elvinnélek egy körre”. Borzasztóan megijedtem, remegtek a lábaim, alig bírtam felszállni a buszra. (Juli, 14 éves)

Nemrég kezdtem a cégnél dolgozni. Először nem tűnt fel, hogy minden női dolgozó nagyon csendes, szinte nem is beszélnek egymással. Ugyanakkor mindenki elég feltűnően öltözik. Egy idő után behívott a főnök, és közölte, hogy nálunk az a munkastílus, hogy nem sokat beszélünk, inkább mutatunk. Nem értettem, de rábólintottam, gondoltam úgy érti, a munkánkkal bizonyítunk. Mindenki bámult, mikor kijöttem tőle. Nyilván látszott rajtam, hogy nem vagyok eléggé megdöbbenve, mert végül valamelyik kolléganőm elmagyarázta, hogy a főnök úgymond szexis öltözéket követel meg a munkahelyen, aki nem ilyet visel, nem marad sokáig az alkalmazásában. Nem tudom, mit csináljak, nagyon nagy szükségem van a munkára.

Pszichés hatások 

A szexuális zaklatás az elszenvedőben azt az érzetet kelti, hogy vele valami nincs rendben. Mivel – a nők elleni erőszak többi fajtájához hasonlóan – a szexuális zaklatás esetében is jellemző az áldozat hibáztatása, a zaklatás elszenvedője is gyakran magában keresi a hibát. Mit kellett volna másképp csinálnom? Mit kellett volna felvennem ahelyett, amit felvettem? Merre kellett volna mennem? Hogyan  kellett volna néznem? – kérdezi magától gyakran a zaklatásnak kitett személy. Ez enyhébb esetekben is elbizonytalanítja, tovább gyengíti helyzetét. Súlyosabb esetekben, különösen, ha a zaklatás fizikai formát ölt, és minden esetben, ha a zaklatás szexuális visszaélést valósít meg (azaz az áldozat olyan szexuális szolgáltatást nyújt, melyet az elkövető tőle elvárt), a pszichés hatások is súlyosabbak. A trauma ilyen esetekben a szexuális visszaélések utáni traumákhoz hasonló tüneteket eredményezhet. Ilyenek lehetnek a mardosó önvád, az öngyűlölet, az önpusztító magatartásokba való menekülés (alkohol, tudatmódosító szerekkel – nyugtatókkal, kábítószerrel – való visszaélés, más néven anyagabúzus), depresszió, szorongás, félelem, rettegés, düh, öngyilkossági késztetések.  

Fizikai hatások

Még a relatíve enyhébbnek nevezett köztéri zaklatás esetén kialakulhatnak azok a tünetek, melyek a zaklatást elszenvedő személy életét megnehezítik. Így pl. kialakulhatnak étkezési rendellenességek (a szexuális zaklatásnak kitett személyek gyakran menekülnek bizonyos védelmet ígérőnek tűnő kövérségbe vagy soványságba), alvási zavarok, az anyagabúzus következtében előálló betegségek, függőségek, gyomor- és bélproblémák, krónikus fájdalom. Munkahelyi szexuális zaklatás esetén a tünetek egy része hosszabb-rövidebb ideig szinte mindig jelentkezik. Gyakori, hogy az áldozat megváltoztatja öltözködési szokásait, megszokott útvonalának, vagy munkahelyének megváltoztatására kényszerül, vagy életmenetében más olyan változásokat kénytelen bevezetni, melyek kihatással vannak fizikai, egészségi vagy anyagi helyzetére.

Gazdasági hatások

A szexuális zaklatásnak kitett nők leggyakrabban munkahelyük megváltoztatásával igyekeznek menekülni a probléma elől. Ez érthető is, hiszen Magyarországon egyelőre nincsenek hatékony munkahelyi szabályzatok és eljárások, valamint jogorvoslati lehetőségek a szexuális zaklatás megakadályozására. A témával kapcsolatos alacsony hazai tudatosság inkább a tévhiteknek kedvez, a zaklatott személy tehát rendszerint nem is reménykedik abban, hogy kollégái körében megértésre, segítségre találna. A munkahelyváltoztatás azonban általában megtöri a nők karrierjét, és így az amúgy is komoly fizetésbeli és munkahelyi előrejutásban tapasztalható egyenlőtlenséget tovább növeli. Komoly gazdasági következményei lehetnek az olyan egyszerűnek tűnő hatásoknak is, mint a ruházatváltoztatás. De a gazdasági következmények nem csupán a zaklatás elszenvedőinek az oldalán merülnek fel. A munkáltató oldalán is komoly gazdasági veszteség mutatkozhat, amikor a jól képzett munkaerő elhagyja a céget, vállalatot, illetve amikor különböző betegségei, panaszai folytán betegszabadságra kényszerül. Egy zaklató általában több személyt is zaklat egymás után vagy egyszerre, így előfordulhat, hogy egy személy miatt a vállalat többször is kénytelen új és új alkalmazottakat felvenni és betanítani.

Társadalmi hatások

A szexuális zaklatás társadalmi hatásait Magyarországon még nem mérték fel (még a probléma elismertetése is gyerekcipőben jár), így itt is kénytelenek vagyunk külföldi adatokra hivatkozni. Ezek szerint nemzetgazdasági méretekben mérhető a veszteség, amit a szexuális zaklatás kezelésének elmulasztása okoz. A munkáltatóknál jelentkező, fentebb már említett gazdasági hátrányokon kívül ide sorolhatóak az egészségügyben, az oktatásban (a munkájukat elhagyni kényszerülő nők esetleges átképzése, a felsőoktatási intézményeket szexuális zaklatás hatására elhagyó diákok esetén “meg nem térülő” oktatási költség, stb.), az államigazgatásban dolgozók munkahelyelhagyása miatt az állam oldalán felmerülő költségek. Hasonlóképpen ide sorolnám azonban azt az anyagilag kevésbé mérhető kárt, amelyet a szexuális zaklatás a társadalomban az esélyegyenlőtlenség és általában a férfiak és a nők közötti egyenlőtlenség megerősítésével okoz. Ennek hatásai ugyani továbbgyűrűznek a gyermekek nevelésébe, a családba, a kultúrába, a kisközösségi politikába, és a politikai döntéshozatalba is. S viszont, amennyiben e kört a szexuális zaklatás elleni hatékony fellépés nem töri meg, a társadalmi egyenlőtlenség fenntartja a szexuális zaklatás elkövethetőségének, és az áldozattá válásnak a lehetőségét.

5. A szexuális zaklatás jogi megítélése

Az ENSZ CEDAW Bizottsága által kidolgozott, és az 1. pontban ismertetett meghatározás három lényeges elemét szükséges kiemelni:

1. A szexuális zaklatás a nők elleni erőszak egyik fajtája

Egy erőszakfajtát akkor neveznek nemi alapú erőszaknak, ha az jellemzően kötődik az egyik nemhez az áldozati, ill. a másik nemhez az elkövetői oldalon. E meghatározás nem zárja ki a jellemzőhöz képest fordított esetek előfordulását, de statisztikai adatokból kiindulva megállapítja az adott erőszakfajtának valamely nemhez kötődését. Így pl. a nemzetközi szakirodalom és a nemzetközi jog a nők elleni erőszakként definiálja a szexuális kizsákmányolás céljából, valamint a házimunkára történő emberkereskedelmet, a családon belüli erőszakot, a nemi erőszakot és a szexuális zaklatást. 

E cselekményeket, köztük a szexuális zaklatást, a cselekményeknek az áldozatokra gyakorolt hatása alapján tekintik erőszaknak, annak ellenére, hogy előfordulhat, hogy elkövetésük során az elkövető nem alkalmaz olyan fajta, vagy olyan mértékű erőszakot, melyet az egyes országok büntető törvénykönyvei erőszakként ismernek el. A nemzetközi jogi szabályozás és szemlélet azonban egységes abban, hogy a jellemzően nők ellen irányuló ilyen jogsértéseket súlyos emberi jogi jogsértésnek, és mint ilyet, a nők elleni erőszaknak tekinti, és ezért felhívja az államokat arra, hogy azok szankcionálását és hatékony visszaszorítását biztosítsák. Így egyes országokban pl. a szexuális zaklatást a büntetőjogban, máshol a polgári jogban, vagy az esélyegyenlőségi szabályok keretében, ismét máshol pedig két vagy mindhárom jogterületen belül is szabályozzák.

2. A szexuális zaklatás nem csupán szexuális szolgáltatások követelésével, hanem más magatartásokkal is elkövethető

A nemzetközi szakirodalom és a nemzetközi jogszabályok is megkülönböztetik a munkahelyi szexuális zaklatás két formáját. Az egyik esetben az elkövető konkrét szexuális szolgáltatás(ok) nyújtásától teszi függővé a zaklatott személy munkahelyi, tanulmányi előmenetelét, foglalkoztatását, felvételét, képzéshez, vagy bármely más juttatáshoz való hozzáférését, vagy a követelt szexuális szolgáltatás megtagadása esetén az ezektől való visszatartását, kirúgását, stb. A követelés nem feltétlenül erőszakos. A munkavállalók, diákok meglehetősen érzékenyek a kollégák, főnökök, tanárok igényeire. Ez különösen igaz a női munkavállalókra/diákokra egyrészt azért, mert a női szocializációnak nagymértékben része a más emberek igényeinek való megfelelés, másrészt, mert a nőiességet és a szexuális zaklatást körülvevő tévhitek és sztereotípiák gyengítik a nők érdekérvényesítő képességét. A megkövetelt, kikényszerített, vagy igényelt szexuális szolgáltatás szintén sokféle formát ölthet az inkább megalázó jellegű cselekményektől egészen olyanokig, melyek megközelítik, vagy akár el is érik a nemi erőszak mértékét. Az ilyen szexuális zaklatást nevezik szexuális zsarolásnak, jogi nyelven quid pro quo (“ezt azért”) szexuális zaklatásnak.

A munkahelyi szexuális zaklatás másik formája az ún. ellenséges környezet kialakítása. A szexuális zaklatáshoz kapcsolódó ellenséges környezet olyan munkahelyi légkör, hangulat, fizikai környezet létrehozását vagy fenntartását jelenti, melyben a munkavállaló női/emberi mivoltában sérül. Ez egyebek közt öltheti pl. a kinézetére tett – akár látszólag dicsérő – megjegyzések, szexuális tartalmú célozgatások, “szőke-nős”, “anyósos”, nemi-erőszak viccek, gesztusok, grimaszok, nem kívánt – nem feltétlenül szexuális töltettel bíró – érintések formáját, meztelen vagy félmeztelen nőket ábrázoló plakátok kifüggesztését a munkahelyen. A szexuális zaklatásnak e gyakoribb formájánál az érintett gyakran viszonylag sokáig csak azt érzékeli, hogy valami nincs rendben, hogy zavarban van, kellemetlenül érzi magát, vagy kihasználják, de nem tudatosul benne, hogy valóban szexuális zaklatás áldozata. Az ilyen szexuális zaklatás erősen épít arra, hogy a nők várhatóan maguk is először kifogásokat, érthető motivációkat, kommunikációs félreértést keresnek a zaklató felmentésére. Ez nem valamiféle mazochizmus, önlenyomás, mint ahogyan azt sem jelenti, hogy a zaklatott személy élvezné a “kitüntetett figyelmet”. Általában nagyon egyszerű okai vannak: a tévhitek félrevezető ereje, az elkövető olyan megjegyzései, mint “ugyan már, nincs semmi humorérzéked?”, az elszenvedő félelme a nevetségessé válástól, az elszigetelődéstől, a szégyen, annak – általában téves – feltételezése, hogy ezzel a problémával csak ő küszködik, tehát nyilván vele van baj. Így tehát az ellenséges környezet felszámolása során az első és egyben legnehezebb lépés az, amikor az áldozatban tudatosul, hogy vele szemben szexuális zaklatás történik, és hogy a problémát nem ő, hanem a zaklató okozza. 

3. A szexuális zaklatás a nemi alapon álló diszkrimináció egyik formája, így sérti a nők és férfiak közötti egyenlőséget

Diszkriminációnak az olyan jogsérelmeket nevezik, amelyek során a sérelmet szenvedett személy valamely hátrányt szenved el úgy, hogy e hátrány hátterében nem fedezhető fel más – ésszerű, igazolható – indok, mint valamely társadalmi csoporthoz való tartozása. Ilyen csoport-hovatartozás többek között a nemi hovatartozás is. Közismert, hogy a nők a munka világában számos olyan hátrányt szenvednek el, melyeknek diszkriminatív voltát a jog és a társadalom intézményei csak mostanában kezdik hátrányos megkülönböztetésnek elismerni. Ilyen pl. a minden országban fellelhető fizetéskülönbség a nők kárára: hasonló értékű, jellegű munkáért a nők mindenhol legalább 20-30%-kal kevesebb fizetést kapnak mint a férfiak, már ahol egyáltalán engedik őket dolgozni. Szintén közismert a nők kétszeres munkaterhe (háztartási, család körüli és fizetett munkákban). A szexuális zaklatást azóta tekintik a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetésnek, amióta elismerést nyert egyrészt a nemhez kötöttsége, másrészt a nők munkavállalására, munkahelyi előmenetelére, az oktatásban való részvételére gyakorolt kimutathatóan káros hatása.

Az Európai Uniós szabályok

Láthattuk tehát, hogy az ENSZ Női jogi egyezménye, melyet szoktak a női jogok alkotmányaként is emlegetni, nem tartalmazza a szexuális zaklatás részletes definícióját, de az Egyezmény betartatásán őrködő Bizottság által 1992.-ban kidolgozott meghatározás magában foglalja a jelenség összes lényeges elemét. Az Európai Unió 2002.-ben hozott olyan szabályozást, mely kétséget kizáróan megadja a szexuális zaklatás meghatározását, és egyúttal leszögezi, hogy a szexuális zaklatás a nemi alapú diszkrimináció egyik fajtája. A foglalkoztatás során biztosítandó egyenlő bánásmódról szóló 1976. évi irányelv (76/207/EEC) jelentős módosítása a 2002/73/EC irányelvben történt meg, mely bevezette a korábbiakhoz képest új, korszerűbb meghatározást. Az Uniós irányelvek az Európai Unió tagállamaira nézve kötelezőek. Tekintettel arra, hogy a 2002/73/EC Irányelvet 2005. október 5.-éig minden tagállamnak – így Magyarországnak is – be kell építenie saját jogába, érdemes áttekinteni, hogy hogyan határozza meg az Irányelv 2. cikkének 1. bekezdése a nemi alapú diszkriminációt, a zaklatást és a szexuális zaklatást:

1. közvetlen diszkrimináció valósul meg, ha valaki a neme miatt kevésbé kedvező bánásmódban részesül, részesült, vagy várhatóan ilyen bánásmódban fog részesülni, mint mások;
2. közvetett diszkrimináció valósul meg, ha egy látszólag semleges szabály, előírás vagy gyakorlat az egyik nemhez tartozó személyeket a másik nemhez tartozó személyekhez képest hátrányos helyzetbe hozna, kivéve, ha ez a szabály, előírás vagy gyakorlat tárgyilagosan igazolható törvényes cél érdekében történik, és az e cél eléréséhez alkalmazott eszköz megfelelő és szükséges;
3. a zaklatás olyan, az ember neméhez kötődő nem kívánatos magatartás, melynek célja vagy hatása egy másik személy méltóságának megsértése, és megfélemlítő, ellenséges, megalázó megszégyenítő vagy támadó környezetet teremtése;
4. a szexuális zaklatás olyan, szexuális jellegű, nem kívánatos testi, szóbeli vagy non-verbális magatartás, melynek célja vagy hatása egy másik személy méltóságának megsértése, és megfélemlítő, ellenséges, megalázó megszégyenítő vagy támadó környezetet teremtése.

Magyar szabályozás 

Magyarországon szinte minden átfogóbb jogszabály tartalmaz az egyenlő bánásmód követelményéről szóló általános elveket megfogalmazó paragrafust. Így az egyenlő bánásmód követelményét és a hátrányos megkülönböztetés tilalmát előírja az Alkotmány, az Egészségügyi törvény, a Büntető és a Polgári törvénykönyv, valamint a Munka törvénykönyve. Ez utóbbi rendelkezik az egyenlő bánásmód követelményének biztosításáról, arról, hogy az egyenlő bánásmód követelménye megsértésének következményeit orvosolni kell, valamint arról, hogy a munkáltató eljárásával kapcsolatos vita esetén a munkáltatónak kell bizonyítania, hogy eljárása az egyenlő bánásmód követelményét nem sértette. Ez utóbbi az ún. bizonyítási teher megfordítása. Ha tehát a munkavállaló úgy gondolja, hogy őt valamely védett társadalmi csoporthoz való tartozása miatt diszkriminatív módon küldték el a munkahelyéről, ő maga csak azt köteles bizonyítani, hogy neki pl. felmondtak, míg a munkáltatónak kell bizonyítania azt, hogy a felmondás valójában nem sértette az egyenlő bánásmód követelményét. 

E jogszabályok azonban inkább csak afféle kinyilatkoztató funkcióval rendelkeztek mindeddig a magyar jogban. A Munka törvénykönyvében foglalt jogok megsértése esetén pl. ún. munkaügyi pert lehet indítani, ám a diszkrimináció megállapítása eddig elenyészően kevés számú perben sikerült. Hasonlóképpen sikertelenek, sőt, általában meg sem indulnak a szexuális zaklatás miatt a többi törvény alapján álló perek. Így nincsen példa arra, hogy hatékony jogorvoslatot tudott volna nyújtani a Polgári törvénykönyv a személyhez fűződő jogok alapján, a Büntető törvénykönyv pl. a kényszerítés, vagy a személyi szabadság megsértése elnevezésű tényállások alapján, arról nem is beszélve, hogy az Alkotmány alapján gyakorlatilag nem lehet pert indítani Magyarországon, mivel a bíróságok ettől általában elzárkóznak. Az első – és talán mindmáig az egyetlen –, nemi hovatartozás (és kor) alapján történt megkülönböztetés miatt indított per 1997.-ben folyt Magyarországon. E jogi elégtelenség fő oka – mint alább látni fogjuk – éppen a hatékony szabályozás hiánya.

Az alább ismertetendő “Esélyegyenlőségi törvény” 2003.-ban a Munka törvénykönyvébe iktatott egy új, 70/A.§-t. Eszerint a “munkáltató és a munkáltatónál képviselettel rendelkező szakszervezet – szakszervezet hiányában az üzemi tanács – együttesen, meghatározott időre szóló esélyegyenlőségi tervet fogadhat el”, [mely] tartalmazza a munkáltatóval munkaviszonyban álló, hátrányos helyzetű csoportok, így különösen a nők […] foglalkoztatási helyzetének – így különösen azok bérének, munkakörülményeinek, szakmai előmenetelének, képzésének, illetve a gyermekneveléssel és a szülői szereppel kapcsolatos kedvezményeinek – elemzését, valamint a munkáltatónak az esélyegyenlőség biztosítására vonatkozó, az adott évre megfogalmazott céljait és az azok eléréséhez szükséges eszközöket, így különösen a képzési, munkavédelmi, valamint a munkáltatónál rendszeresített, a foglalkoztatás feltételeit érintő bármely programokat”. Nem nehéz belátni, hogy bármely szépen hangzó ötletek is legyenek ezek, a törvény nem megy tovább annál, mint hogy egy amúgy is nyitva álló lehetőséget javasoljon a munkavállalók érdekképviseleteinek és a munkáltatóknak. Mégis érdemes megfontolni e lehetőséget, hiszen elképzelhető, hogy az ötlet egyébként nem merülne fel a munkavállalókban. Az esélyegyenlőségi terv pl. magában foglalhat olyan képzéseket, programokat, melyeket a munkavállalók a munkahelyi szexuális zaklatás kiküszöbölésére, megszüntetésére rendeltetnek meg a munkáltatóval.

Ugyanakkor érdemes tisztában lenni azzal, hogy Magyarországon továbbra sincs egyáltalán semmilyen jogszabály, amely a szexuális zaklatást nevesítené. Nem változtatott e helyzeten az esélyegyenlőség biztosítása szempontjából olyannyira várt törvény, a 2003. év CXXV. tv. az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség biztosításáról sem. E törvény 7. §-ának (1) bekezdése meghatározza az egyenlő bánásmód követelményének megsértését, mely “a közvetlen hátrányos megkülönböztetés, a közvetett hátrányos megkülönböztetés, a zaklatás, a jogellenes elkülönítés, a megtorlás, valamint az ezekre adott utasítás” formáit öltheti.

Tekintettel arra, hogy bár e törvény sem nevezi meg a szexuális zaklatást, mint az egyenlő bánásmód követelménye megsértésének egyik formáját, mégiscsak várható, hogy a jelenleg rendelkezésre álló jogszabályok közül e jogszabály alapján lehet majd leginkább jogorvoslathoz folyamodni, érdemes idézni, hogy a törvény mit ért e fogalmakon.

 

Az egyenlő bánásmód megsértésének esetei az esélyegyenlőségi törvényben

Közvetlen hátrányos megkülönböztetés

A törvény 8.§-a határozza meg a közvetlen hátrányos megkülönböztetést. Eszerint “ilyennek minősül az olyan rendelkezés, amelynek eredményeként egy személy vagy csoport valós vagy vélt helyzete, tulajdonsága vagy jellemzője (a továbbiakban együtt: tulajdonsága) miatt részesül más, összehasonlítható helyzetben levő személyhez vagy csoporthoz képest kedvezőtlenebb bánásmódban”. A törvény 19 társadalmi csoportot nevez meg (köztük a nemek csoportját), és nem zárja ki az “egyéb” kategóriába eső csoportokat sem, amelyek ilyen megkülönböztetésnek lehetnek kitéve. 

A szexuális zaklatás jellemzően a nemi alapú megkülönböztetést valósítja meg, de előfordulhat más csoport-hovatartozás alapján is, amelyet az elkövető valamiképpen a szexualitáshoz kötődőként érzékel. Ilyen pl. a meleg és leszbikus személyek szexuális zaklatása, melynek alapja a heteroszexizmusként ismert előítélet. Az is előfordul, hogy a zaklatót nem csupán szexizmusa (a nőkkel szembeni előítéletek, illetve olyan merev nemi szerepfelfogás, melynek nyomán a nőket kevésbé értékes személyként értékeli valaki), hanem rasszizmusa, vagy egyéb előítéletei is motiválják a szexuális zaklatás elkövetésében. 

A közvetett hátrányos megkülönböztetés

A törvény 9.§-a szerint “közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minősül az a közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek nem minősülő, látszólag az egyenlő bánásmód követelményének megfelelő rendelkezés, amely a 8. §-ban meghatározott tulajdonságokkal rendelkező egyes személyeket vagy csoportokat más, összehasonlítható helyzetben lévő személyhez vagy csoporthoz képest lényegesen nagyobb arányban hátrányosabb helyzetbe hoz.” Itt tehát azokról az esetekről van szó, amikor pl. a munkafeltételek, pályázati-, felvételi-, vagy az oktatási feltételek, a jogérvényesítés lehetőségei látszólag nem tartalmaznak megkülönböztetést, látszólag tehát mindenki számára azonos feltételekkel nyitva áll az adott lehetőség, ám kimutatható, hogy egyes csoportok attól egyéb hátrányaik folytán el fognak esni. 

A szexuális zaklatás szabályozásának hiánya pl. éppen ilyen közvetett diszkriminációt valósít meg, mivel sértettjei elsősorban nők, akik azonban a hiányos szabályozás miatt nem tudnak megfelelő jogorvoslathoz jutni, míg helyzetük látszólag a férfiakéval azonos. A jelenlegi helyzetben a férfiak ugyanúgy nem tudnának megfelelő jogorvoslathoz jutni, csakhogy a szexuális zaklatásnak kitett férfiak száma a valóságban annyival kevesebb, hogy e különbség már megteremti a két csoport közötti egyenlőtlen bánásmódot.

Zaklatás, jogellenes elkülönítés, megtorlás

E három fogalmat az esélyegyenlőségi törvény 10. §-a határozza meg.

1. Zaklatásnak minősül az az emberi méltóságot sértő magatartás, amely az érintett személynek a 8. §-ban meghatározott tulajdonságával függ össze, és célja vagy hatása valamely személlyel szemben megfélemlítő, ellenséges, megalázó, megszégyenítő vagy támadó környezet kialakítása. 
2. Jogellenes elkülönítésnek minősül az a magatartás, amely a 8. §-ban meghatározott tulajdonságai alapján egyes személyeket vagy személyek csoportját másoktól – tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszerű indok nélkül – elkülönít. 
3. Megtorlásnak minősül az a magatartás, amely az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt kifogást emelő, eljárást indító vagy az eljárásban közreműködő személlyel szemben ezzel összefüggésben jogsérelmet okoz, jogsérelem okozására irányul vagy azzal fenyeget. 

Látható, hogy a fenti meghatározások igyekeznek követni az EU irányelvben adott meghatározásokat, kivéve egyet: a törvénybe a jogalkotó (főképpen az Igazságügyi Minisztérium ellenállása folytán) hosszas vita után sem volt hajlandó belefoglalni a szexuális zaklatás fogalmát.  Elgondolkodtató, hogy vajon miért tartott annyira a jogalkotó attól, hogy e jelenséget a törvény által elismerje, és szankcionálását biztosítsa. A hivatalos indoklás az volt, hogy a zaklatás általános meghatározása magában foglalja a szexuális zaklatást is. Az eddigi tapasztalatok alapján azonban – különösen, ami a nők elleni erőszak különböző fajtáinak visszaszorítására irányuló meglehetősen hiányos törekvéseket illeti –, erősen kétséges, hogy a jogalkalmazó szervek is úgy fogják-e gondolni, mint a legtöbb, zaklatást átélt nő: hogy a szexuális zaklatás nem udvarlás és kedveskedés, hanem ellenséges, megalázó környezetet teremtő visszaélés.

Az esélyegyenlőségi törvény által biztosított eljárások (13.§)

A törvény egy olyan, országos hatáskörű közigazgatási szerv (a hatóság) létrehozását írja elő, mely
a) kérelem alapján, illetve az e törvényben meghatározott esetekben hivatalból vizsgálatot folytat annak megállapítására, hogy megsértették-e az egyenlő bánásmód követelményét, a vizsgálat alapján határozatot hoz;

b) a közérdekű igényérvényesítés joga alapján pert indít a jogaikban sértett személyek és csoportok jogainak védelmében;

c) véleményezi az egyenlő bánásmódot érintő jogszabályok tervezeteit;
d) javaslatot tesz az egyenlő bánásmódot érintő kormányzati döntésekre, jogi szabályozásra;

e) rendszeresen tájékoztatja a közvéleményt és a Kormányt az egyenlő bánásmód érvényesülésével kapcsolatos helyzetről;

f) feladatainak ellátása során együttműködik a társadalmi és érdek-képviseleti szervezetekkel, valamint az érintett állami szervekkel;

g) az érintettek számára folyamatos tájékoztatást ad és segítséget nyújt az egyenlő bánásmód megsértése elleni fellépéshez;

h) közreműködik az egyenlő bánásmód követelményével kapcsolatban nemzetközi szervezetek, így különösen az Európa Tanács számára készülő kormányzati jelentések elkészítésében;
i) közreműködik az Európai Unió Bizottsága számára az egyenlő bánásmódra vonatkozó irányelvek harmonizációjáról szóló jelentések elkészítésében;

j) évente jelentést készít a Kormánynak a hatóság tevékenységéről és e törvény alkalmazása során szerzett tapasztalatairól. 

A hatóság által nyújtható jogorvoslati lehetőségek (16. §)

(1) Ha a hatóság megállapította az e törvényben foglalt, az egyenlő bánásmód követelményét biztosító rendelkezések megsértését 

a) elrendelheti a jogsértő állapot megszüntetését, 

b) megtilthatja a jogsértő magatartás további folytatását, 

c) a jogsértést megállapító határozatát nyilvánosságra hozhatja, 

d) bírságot szabhat ki,

e) külön törvényben meghatározott jogkövetkezményt alkalmazhat.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott jogkövetkezményeket az eset összes körülményeire – így különösen a sérelmet szenvedettek körére, a sérelem következményeire, a jogsértő állapot időtartamára, a jogsértő magatartás ismételt tanúsítására és a jogsértő teljesítőképességére – tekintettel kell meghatározni.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott jogkövetkezmények együttesen is alkalmazhatóak.
(4) Az (1) bekezdés d) pontja alapján kiszabott bírság összege ötvenezer forinttól hatmillió forintig terjedhet. A bírság a Köztársasági Esélyegyenlőségi Program költségvetési előirányzatát illeti.

Mint látható, a hatóság nem lesz jogosult arra, hogy a sértett(ek)nek kártérítést ítéljen meg. Kártérítési igény esetén tehát változatlanul a polgári jogi bírósághoz kell majd fordulni, ami természetesen tovább nehezíti a sérelmet szenvedett személyek jogi helyzetét. A hatóság felállításának határideje 2005. január 1.

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság tájékoztató füzete a munkahelyi zaklatásról itt érhető el.

6. A szexuális zaklatás elleni hatékony fellépés 

Munkába menet és jövet egy parkon át vezet az utam, ami mindig tele van fiúcsapatokkal. Szinte minden nap beszóltak, már féltem elindulni. Elegem lett, és kiderült, nem is vagyok egyedül: kolléganőim között is volt, aki hozzám hasonlóan már nem bírta elviselni a parkban összeverődött fiatalok megjegyzéseit. Újabban, ha tehetjük, együtt megyünk. Ha nem tudunk egyszerre végezni, vagy egyszerre indulni, nem járok már arrafelé. Kerülök, de legalább az idegeimet megkímélem.

Eldöntöttük, hogy nem nézzük tovább a munkahelyünkön kifüggesztett meztelen nőket ábrázoló plakátokat. Ahányszor egy férfi kollégám rám nézett, mindig arra gondoltam, most biztosan méricskél, megnézi, a plakáton szereplő nő, vagy én vagyok jobb. Gyakran tényleg össze is hasonlítottak velük. Persze nem én nyertem, hanem a modell. Elegem lett, és a kolléganőimnek is. Meztelen, nagyon csinos férfiakat ábrázoló képeket vittünk be, és kifüggesztettük őket ahol csak értük. Két nap múlva lekerült az összes plakát a falakról. Nőké és férfiaké is, mind.

Az osztályvezetőnknek az volt a szokása, hogy amikor odajött hozzám, hogy valami munkát kiadjon, mindig rendkívül közel állt. Általában ilyenkor átkarolta a vállamat, amit még valahogy elviseltem, bár nem volt kellemes. Olyan volt, mintha birtokolni akarna, és egyúttal valahogy atyáskodni is felettem. És a bizalmaskodás is zavart. Aztán egyszer csak rászokott arra, hogy már nem átkarolt, hanem beszéd közben a fenekemre tette a kezét. Nagyon kellemetlen volt, egyáltalán nem tudtam figyelni arra, amit mondott, teljesen lekötött, hogy most mit tegyek. Próbáltam köhécselni, csúnyán nézni, de ő csak mosolygott, mintha a világ legtermészetesebb dolga történne. Ezt nem csak velem csinálta, hanem szinte minden közeli kolleganőnkkel is. Volt a cégnél valami asszertivitás-tréning, amin mindannyian részt vettünk, és onnan kaptuk az ötletet. Megbeszéltük, hogy egyik reggel az egész osztály összes női dolgozója fél órával korábban jön be, és kitalálunk valamit. Valaki felvetette, hogy egyszerűen vegyük le a kezét a fenekünkről egy határozott mozdulattal. Elkezdtük gyakorolni. Egyáltalán nem ment olyan könnyen, mint hangzik, igaz, közben rengeteget nevettünk. Arra jutottunk, hogy a leghatásosabb, ha jól megragadjuk a kezet, és szinte ledobjuk, vagy lerántjuk magunkról, miközben mi is úgy csinálunk, mintha a világ legtermészetesebb dolga történne. Ekkor már nem volt szabad nevetni, mert az elvette a dolog súlyát.  Mire a főnök bejött, már mindenkinek a kezében volt a mozdulat, csak az alkalomra “vártunk”. Aznap mindenki, akinek megfogta a fenekét, a derekát vagy átkarolta a vállát, ezzel a mozdulattal válaszolt, de nem szóltunk semmit. Egy idő után behívott a szobájába. Elég zavarban volt, és megkérdezte, hogy van-e valami baj. Furcsa volt, hogy nem érti, de gondoltam, akkor elmondom szóban is. Mondtam, igen, van. Azt akarjuk, hogy soha többé ne nyúljon hozzánk, és ezzel kijöttem a szobájából. Soha többé nem nyúlt hozzánk.

Mint fentebb kiderült, a szexuális zaklatás megszüntetésének, megakadályozásának szinte legkevésbé hatékony módja – sajnos – a jogrendszer igénybe vétele. Érthető tehát, hogy a zaklatásnak kitett személyek igyekeznek olyan hatékony megoldásokat találni, melyek viszonylag rövid idő alatt és viszonylag nagy áldozatok nélkül is biztosítani képesek a munkahely, lakókörnyezet, vagy oktatási intézmény számukra is biztonságos “használatát”.

A szexuális zaklatás sértettjei gyakran folyamodnak olyan taktikákhoz, melyektől a zaklatás abbamaradását remélik. Ezek közül a legegyszerűbbnek az elkerülési technikák látszanak, azonban a sérelmet szenvedett személynek gyakran nagy árat kell fizetnie a viszonylagos nyugalomért. A hosszas kerülőutak választása, a munkahelyen a zaklató kolléga, oktatási intézményben a zaklató oktató elkerülése néha nem csak nehézkes, hanem esetleg lehetetlen. Előfordulhat, hogy az áldozat egészen a lakhely-, oktatási intézmény- ill. munkahely-változtatásig is elmegy, mivel nem lát más kiutat a helyzetéből. 

Az e pontban idézett sikeres történetek egyik legfontosabb tanulsága, hogy a hasonló helyzetben levők közötti szolidaritás rendkívül fontos, és megerősítő hatással van. A zaklatók szinte soha nem egyetlen személyt zaklatnak, így van esély arra, hogy sikerül szövetségest, de legalább “sorstársat” találni a kollégák, diáktársak között. Sajnos jó néhány olyan történetről is hallani, amikor mások nem hajlandóak az éppen zaklatott személy mellé állni. Mégis érdemes megpróbálni, mivel a zaklatás önmagában is nagyon elszigetelő, és különösen fennáll az elszigetelődés veszélye akkor, amikor valaki elhatározza, hogy fellép ellene. Jó tehát előre feltérképezni, hogy lehet-e a kollégák közül számítani valakinek a segítségére. Ne feledkezzünk meg a férfiszövetségesekről sem! Természetesen nem minden férfi zaklató, sőt, vannak, akiket nagyon is zavar kollégájuk zaklató viselkedése, csak nem tudják, mit tehetnének. 

A szexuális zaklatást, mint a nők elleni erőszak megannyi más fajtáját elsősorban a titkossága, rejtettsége élteti. A szövetségesek keresése tehát önmagában is eredményes lehet, mert előfordulhat, hogy az elkövető hírt kap arról, hogy magatartásáról nyílt szó esik, és ettől megretten, zavarba jön. Amennyiben a zaklató konfrontálása mellett dönt, ennek van néhány alapszabálya, melyeket szükséges betartani ahhoz, hogy konfrontálása hatékony legyen. A konfrontálás a zaklatóval való személyes szembesülést, valójában a szembeszegülést jelenti, és ez gyökeresen különbözik attól a helyzettől, amelybe korábban a zaklató magatartása miatt kényszerült. A zaklatás során megélt alárendelt, kiszolgáltatott helyzetet akarja felváltani a szembefordulással, és ez rendszerint keveseknek sikerül hirtelen magatartásváltással. Ezért akár egyedül, akár csoportosan kíván(nak) fellépni a zaklatóval szemben, érdemes többször elpróbálni, amit mondani, tenni szeretne. 

A zaklató legenyhébb formában történő konfrontálása a határozott kérés megfogalmazása. Ez magában foglalhatja akár az elkövető motivációinak megbeszélését is, de semmiképpen nem engedi meg, hogy eltérjen a tárgytól. A tárgy pedig a zaklatás abbahagyása. 

Nagyon kellemetlen nekem, hogy minden reggel megjegyzést teszel a frizurámra. Kérlek, hagyd abba, és többé nem szeretnék ilyesmit hallani. 

Miért gondolod, hogy vicces, amikor az iránt érdeklődsz, hogy hogy telt az éjszakám? Szerintem ez nem vicces, kérlek, hogy többé nem kérdezz ilyeneket.

Ez a technika kizárólag olyan zaklatás esetén lehet hatékony, amikor valóban feltételezzük, hogy a zaklatóban semmiféle rossz szándéka nem volt, és amikor a zaklatás maga is csak enyhe. A határozott kérés is asszertív. Ha azon kapja magát, hogy már a zaklató nehéz gyerekkoránál, vagy a sok munka miatt érzett frusztrációjánál tartanak, akkor érdemes arra gondolnia, hogy a beszélgetés nem véletlenül terelődött teljesen más irányba. A zaklatással szembeni fellépés kizárólag akkor lehet hatékony, ha az Ön igényei a zaklatás abbahagyására nem vesznek el a beszélgetés folyamán. Amennyiben valaki nem képes meghallani egy másik embernek a zaklatásmentességhez fűződő kérését, akkor az illetőről joggal feltételezhetjük, hogy nem kíván ilyen egyszerűen letenni arról a magatartásról, melyet feltehetően “a zaklatáshoz való jogának” érzékel. Ilyen esetben a beszélgetést nem érdemes folytatni, hanem valószínűleg szükségessé válik a konfrontáció határozottabb formáit alkalmazni. 

A konfrontáció súlyosabb formája a határozott követelés megfogalmazása. A határozott követelés legalább három elemből áll.

1. A kifogásolt magatartás pontos megnevezése, lehetőleg helyszínnel és időponttal (“Tegnap délután a derekamra tette a kezét”)
2. A kifogásolt magatartás értelmezése (“Ez szexuális zaklatás” “Jogom van zaklatás nélkül végezni a munkámat!”)
3. A követelés egyszerű, pontos, határozott megfogalmazása (“Azt akarom, hogy ez, vagy bármi hasonló, soha többé ne forduljon elő!”)

A zaklató valószínűleg szintén megpróbál valamilyen stratégiát alkalmazni, hogy kibújjon a magatartásáért éppen rátelepített felelősség alól. Sok nőnek nehéz lemondani a megértő szerepről. A szexuális zaklatóval való konfrontációban azonban ügyelni kell arra, hogy ne csússzon bele ebbe a szerepbe. Itt, és most Önt kell megérteni. A zaklató viselkedésére amúgy is szükségtelen még Önnek is mentségeket keresni és találni, ezt a feladatot ő valószínűleg mindenkinél jobban el tudja látni. 

A konfrontáció során tartózkodjék a finomító, enyhítő kifejezések használatától. Valószínűleg kevésbé lesz érthető és egyértelmű a mondanivalója, ha olyan szavakkal vezeti be, hogy “igazán nem akarlak megsérteni, tudom, hogy te sem azért csinálod, de nekem egy kicsit kellemetlen, hogy néha …”. A határozott, egyenes felszólítások – “hagyd abba!”, “ne áll ilyen közel hozzám!” “ezentúl nézz a nyakamtól felfelé, arra van a szemem!” “azonnal vegye ki a kezét a nadrágjából!” – egyszerre meglepőek a zaklató számára, és éppen annyi üzenetet közvetítenek, amennyit kell. Járműveken, utcán és munkahelyen is az a konfrontáció egyik legnagyobb ereje, hogy a zaklató nem számít arra, hogy viselkedését valaki feltárja, felhívja rá a figyelmet. Az ilyen reakciónak éppen azért van gyakran nagy hatása, mert a zaklató erre számít a legkevésbé, és mert megfordítja a helyzetet: immár ő szégyelli magát, nem az általa zaklatott személy. Járműveken többeknek bevált a fél villamoson való átkiabálás “Azonnal tegye vissza a nemi szervét a nadrágjába!” A zaklató az ilyen helyzetből általában menekülni igyekszik. 

Néha elegendő a zaklató kifejezések szó szerinti visszaidézése, egy kérdés (“Mit mondtál?!”) és/vagy egy határozott, rosszalló, csodálkozó, vagy értetlen nézés, amelyet kitart jó néhány másodpercig, és határozott testbeszéddel erősít meg. A testbeszéd egyébként is nagyon fontos üzenetet hordoz a konfrontáció során (is). Nem mindegy, hogy áll, vagy ül, a zaklató fölé magasodik, vagy őt inti le magához a konfrontáció során. Elvileg bármely testhelyzet lehet hatásos, ha testbeszéde többi eleme erősíti azt. A konfrontáció során akkor erősíti üzenetét, ha határozottan szembefordul a zaklatóval, és a szemébe néz. Az emberek gyakran mosolyognak, ha zavarban vannak. A kommunikációs szocializáció nyomán a nők hajlamosak mondandójukat is mosollyal, vagy a mondatokat lezáró rövid nevetéssel kísérni. A szembesítés, számonkérés során a mosoly olyan, mintha azt mondaná, “nem kell komolyan venni, amit mondok, csak úgy mondom, majd elmúlik”. A rövid, felszólításokat, vagy határozott kijelentéseket tartalmazó mondatok mosolygás nélkül való elmondását lehetséges, hogy gyakorolnia kell. Ezt megteheti egyedül, vagy mások segítségével. 

A hatékony konfrontáció során a zaklatónak nem nyílik lehetősége arra, hogy eltérjen a témától és a vele szemben megfogalmazott követeléstől. Ehhez az szükséges, hogy Ön ne magyarázkodjon. A konfrontáció során nem az a cél, hogy a szexuális zaklatás elkövetőjét megváltoztassa, csupán az, hogy tudomásul vétesse vele, hogy milyen magatartási szabályok betartását várja el tőle. Ezek betartásának szükségessége független attól, hogy ő érti-e, hogy ezekre miért van szükség, magáévá tette-e azt az elvet, hogy nem szabad megalázni egy másik embert. Ha mindezt nem sikerül megértenie, akkor is köteles betartani azokat a szabályokat, amelyek az Ön zaklatásmentes környezethez való jogát garantálják. Lehet, hogy meg fog változni a gondolkodásmódja, lehet, hogy nem. De még ha magában továbbra is azt gondolja, hogy igazságtalanság, hogy már nem zaklathatja Önt vagy másokat, akkor sincs joga hozzá. Amennyiben tehát a zaklató igyekszik elterelni a beszélgetést más irányokba, ragaszkodjék a mondanivalójához: anélkül, hogy magyarázkodásba kezdene, ismételje meg a követelését.

Mint a fenti esetekből látható, a csoportos konfrontáció (akár szóbeli, akár tettekkel kifejezett), azon kívül, hogy rendkívül hatékony (a leghatékonyabb) és megerősítő, még jó szórakozást is nyújthat. A csoportos konfrontációt azonban mindenképpen meg kell tervezni, mert ha csoport valamelyik tagja viselkedésével aláássa a többiek által éppen elmondottakat, azt a zaklató egészen biztosan felhasználja. Ezért, ha bármelyikük nem biztos benne, hogy részt akar venni a csoportos konfrontációban, akkor helyesebb, ha inkább oda sem megy. 

Előfordulhat, hogy attól tart, hogy a zaklatásokat nem sikerül megállítania, és később szükséges lesz mégis valamilyen jogorvoslatot igénybe vennie. Ehhez célszerű a zaklatásokat “dokumentálnia”, azaz tényszerűen, kommentár nélkül feljegyeznie, hogy mikor, és mi történt. A jogi eljárás során különösen fontos lehet, hogy vannak-e más szenvedő alanyai is a zaklató magatartásának. Ehhez tehát fokozottan célszerű feltérképeznie, hogy vannak-e mások is, akik hajlandóak Önnel együtt vállalni a jogi eljárást. 

A szexuális zaklatás leállítása gyakran nem könnyű. Ugyanakkor rendkívül megerősítő folyamat, melyben fokozatosan visszanyeri azt az érzést, hogy a sorsát ismét saját maga irányítja. Érdemes megtalálnia a saját stílusának leginkább megfelelő eljárásokat, és azokat következetesen alkalmazni. 

Akár munkáltatóként, akár munkavállalóként olvasta e cikket, meggyőződésem, hogy érdemes részt vennie a zaklatástól mentes munkahelyi környezet megteremtésében. Ehhez sok sikert kívánok!

1. Az ENSZ Női Jogi Bizottságának 19. sz. általános ajánlása 18. pontja. A fordításban felhasználtam az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal Nők joga: ENSZ Egyezmény a nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről c. kiadványát. (ÖnKörPress Kiadó. 2003. 30.o.)
2. Magyarországon ezt az Egyezményt az 1982. évi 10. sz. tvr. hirdette ki, az Egyezmény tehát a magyar jog része. Az Egyezménnyel azonos nevű CEDAW Bizottságnak az Egyezményhez fűzött Általános Ajánlásai értelmező erővel bírnak: eligazítják az Egyezményt aláíró országokat, hogy hogyan kell értelmezni a jogszabály paragrafusait, amikor a Bizottság előtti beszámolási kötelezettségüknek tesznek eleget.
3. E § (2) bekezdése szerint “Nem sérti az egyenlő bánásmód követelményét az a 8. §-ban felsorolt tulajdonságon alapuló magatartás, intézkedés, feltétel, mulasztás, utasítás vagy gyakorlat (a továbbiakban együtt: rendelkezés), amelynek tárgyilagos mérlegelés szerint az adott jogviszonnyal közvetlenül összefüggő, ésszerű indoka van.”
4. A törvény által megnevezett kategóriák: nem, faji hovatartozás, bőrszín, nemzetiség, nemzeti vagy etnikai kisebbséghez való tartozás, anyanyelv, fogyatékosság, egészségi állapot, vallási vagy világnézeti meggyőződés, politikai vagy más vélemény, családi állapot, anyaság (terhesség) vagy apaság, szexuális irányultság, nemi identitás, életkor, társadalmi származás, vagyoni helyzet, foglalkoztatási jogviszony vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony részmunkaidős jellege, illetve határozott időtartama, érdekképviselethez való tartozás, egyéb.
5. Köszönet Juhász Gézának, a Habeas Corpus Munkacsoprt vezetőjének a példáért.
6. A technikák összegyűjtése során nagyban támaszkodtam a NANE Egyesület “Nyílt Szerdáin” a résztvevők által mondottakra (köszönet mindazoknak, akik megosztották ötleteiket, történeteiket!), és Martha Langelan Back off: How to Confront and Stop Sexual Harassment and Harassers. c. könyvében található ötletekre, stratégiákra (Fireside: New York. 1993.)

© Wirth Judit. 2004. (Nyomtatásban megjelent: Titkárságvezetők, menedzserasszintesek kézikönyve. Bp.: Raabe Kiadó. 2004.)

(A cikk írása óta annyi változott, hogy az egyenlő bánásmódról szóló törvényben elhelyezték a “szexuális” szót a zaklatást meghatározó paragrafus szavai közé. Ez természetesen nem volt elég ahhoz, hogy a Magyarországon nagyon elterjedt és szabadon gyakorolt szexuális zaklatást akár csak kis mértékben is visszaszorítsa. A jogalkotói ellenállásból ítélve ez nem is volt cél.)